A parkolás megoldását, és a tér gépjármű forgalomtól való mentesítését, a tér tagolását tartottuk a legfontosabbaknak. A déli térfal későbbi fejlesztését, a meglévő piac átépítését későbbi feladatoknak jelöltük ki, de a jelenleg tervezett épület kubatúráját, tömegalakítását ezen későbbi fejlesztések figyelembe vételével terveztük. A déli részben fedett kávézó és tető használatával kívántuk elérni, hogy a tér már az első fázis megújítása után is, függetlenül a későbbi fejlesztések időbeni késését, városias, részben lehatárolt, védett és rendezett közösségi találkahelyként, kulturális rendezvény és téli sportterületként (korcsolya pálya) is tudjon működni.
> TERVLAPOK