Millenáris Központ

1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20.

A hajdani Ganz gyár területén, az eredeti gyártó-csarnokok maradványainak felhasználásával megépített új kultúrközpont több, különálló épületből tevődik össze. Az egyes épületek (csarnokok) egyenként önálló funkcióval rendelkeznek. Irodánk a „B”, „D” és „E” épületek belsőépítészeti terveit készítette:

A „B” épület adott otthont az „Álmok álmodói” kiállításnak. A Weber József építész által átalakított csarnoképületben a kiállítást kiszolgáló pavilonok, vetítők, vizescsoportok, bár, és a közlekedés terei készültek a terveink szerint.

A „D” épület Benczúr László építész tervei szerint épült, jellegzetessége, hogy egy bazilikális metszetű gyártócsarnok üvegfallal elmetszett torzója, belül új, ferde síkú galéria-födémmel. Ez az épület is az Álmok Álmodói kiállítás része volt, később a Csodák Palotája költözött bele. A kiállítást kiszolgáló és közlekedő terek mellett egy előadó/vetítő terem belső kialakítását terveztük itt.

Az „E” épület (A Teátrum) koncert terem és TV stúdió is egyben. Jelentős szerepe volt a „ház a házban” akusztikai elválasztó rendszernek az épületben (építész: Benczúr László). A stúdió és a fogadó helyiségek tervezése mellett a később ikonná váló vörös/fekete bár terveit is irodánk készítette.